Bajai pajtaesküvő

” 2020 márciusában Orsi úgy gondolta, hogy ideje egy kicsit több időt fordítani a párkapcsolati dolgaira. Nem könnyítette meg a helyzetét a hirtelen berobbanó járvány helyzet, így a végigbulizott nyári hónapok után ősszel unalmában már Tinderezett. Nem sokkal később felbukkant egy férfi, akit Gábornak hívtak, ám őt akkor, azzal a lendülettel balra is húztak. Az ősz már október hónapot írt, amikor is a fiú új profiljának köszönhetően Orsi végre második esélyt adva, már jobbra húzta Lemit… “

Orsi és Lemi jobbra húzta egymást a Tinderen, és ami ezután történt? – Nos, az már egy szerelmes történelem.

A fiatalokat szertartásvezetőként és koordinátorkánt is segítettem ezen a napon. Nagyon a szívemhez nőttek, tökéletesen összeillő párt alkotnak ők ketten. Messze, egészen Bajáig utaztam az esküvőre, de még csak nem is sejtettem, hogy egy meseszép, rusztikus környezetbe érkezem. Orsi és Lemi szeretettel fogadott, mikor odaértem, épp Orsi sminkje készülődött. Emlékszem, elképesztően meleg volt, forrón tűzött a nap, igyekeztem egy kissé árnyékosabb helyet találni, hogy még egyszer átfussam a forgatókönyvüket a kezdés előtt. Feltérképeztem a helyet, bemutatkoztam a csapatnak, akikkel a nap folyamán egymás munkáját segítettük. A dekoráció gyönyörű volt, hasonló, mint amit én is megálmodnék magamnak. Orsi, a menyasszony megtanult makramézni, és hosszú órákon, hónapokon keresztül készítette az esküvő díszeit. A pajta minden helyszínén jelen volt a keze munkája, letisztult, csodaszép dekorációt készített az esküvőre. Nem csak emiatt éreztem különlegesnek ezt a napot, azért is, mert valahogy olyan energiája van a helynek és a párnak, hogy azonnal magával ragad.

A Baján található Gledícsiás Pajta családi vállalkozás, a helyszíni rendezvényszervezést a szülők, a bárt/cateringet a gyerekek viszik, emiatt nagyon gördülékenyen és harmonikusan zajlott mindegyik program. Tündérien aranyosak, minden ötletben álltak a segítségünkre, bármit kértünk, azonnal a megoldásra törekedtek. 

Hihetetlen gyorsan repült az idő, eseményekből nem volt hiány, mire feleszméltem, már hajnali 1-et ütött az óra, így lassan elköszöntem a pártól és a kollégáimtól, majd elindultam haza Tahitótfaluba a végtelennek tűnő hazafelé vezető úton..

Drága Orsi és Lemi! Nagyon örülök, hogy megismertelek Benneteket, és kicsit és is részesévé válhattam a boldogságotoknak. Jó volt látni, hogy az este végére teljesen fel tudtatok szabadulni, és óriási energialöketet adott nektek ez a gyönyörű nap.

Lemi: “Azért szeretlek, mert melletted igazán önmagam lehetek, fél szavakból is megértjük egymást, és a lelkünk is eggyé vált.”

Orsi: “Bátran vágok bele veled új kalandokba, és lépek veled szinteket, mert sosem éreztem magam még annyira biztonságban, mint melletted.”

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük